Az 1880-as évek végére a világ számos építészét hajtotta a becsvágy, hogy egy monumentális, „ezer lábnál magasabb” tornyot építsenek, azonban számtalan technikai problémába ütköztek. (például 1885-ben nagy nehézségek árán sikerült kőművesekkel felhúzatni a 169 méteres obeliszket Washingtonban, a Chrysler Building pedig csak homályos terv volt még; 1874-ben Clarke és Reeves egy több, mint 914 méteres tornyot szándékozott építeni Philadelphiában, ami sosem valósult meg. Franciaországban Bourdais és Sébillot gondolkodott egy 300 méter magas, hagyományos módon, kőművesekkel felrakatott torony építésén, ami a kor technológiai ismeretei szerint kivitelezhetetlennek tűnt.)

A sedani vereség és Elzász-Lotaringia elvesztése után az újjászületett, de még gyenge francia köztársaságnak az 1789. évi forradalom 100. évfordulóján valami nagyszabású, dicsőítő emlékműre volt szüksége. Jules Ferry kormánya 1878-ban kezdett megszervezni egy nagy világkiállítást, melynek a megnyitását 1889. május 5-ére rögzítette.

Amikor a világkiállítás tervét 1883-ban véglegesítették, az Eiffel & Cie két mérnöke, Émile Nouguier és Maurice Koechlin épp egy fémtorony ötletével állt elő. Elképzelésüket 1884. június 6-áig formába is öntötték Stephen Sauvestre építész együttműködésével, aki finomította és díszítette az építményt. E díszek egyikeként 72 tudós – a svájci Breguet és a születése szerint olasz Lagrange kivételével valamennyi francia – családnevét örökítették meg rajta tudományos eredményeik elismerésének jeleként. E nevek arany betűkkel állnak az első emelet peremén. Lásd még: Az Eiffel-tornyon megörökített nevek listája